A politikai egység megingása a klímaváltozás kérdésében
Hat évvel ezelőtt, amikor az Egyesült Királyság volt az első jelentős gazdaság a világon, amely elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re nettó nullára csökkenti szén-dioxid-kibocsátását, a politikai konszenzus szinte teljes volt a képviselők körében, így a javaslatot szavazás nélkül fogadták el. Azóta azonban a politikai légkör drámaian megváltozott, és a nettó nulla cél elérése egyre inkább politikai törésvonalat képez. A Munkáspárt 2030-ra tűzte ki a tiszta energia célját, míg a Zöldek és a Liberális Demokraták gyorsabb nettó nulla elérést sürgetnek. A Konzervatív Párt azonban lelassította saját politikáját, és most először van egy mainstream párt, a Reform UK, amely nyíltan megkérdőjelezi a nettó nulla szükségességét. Még Tony Blair, egykori munkáspárti miniszterelnök is azt nyilatkozta, hogy a meglévő globális klímaváltozással kapcsolatos megközelítések nem működnek, habár később pontosították, hogy intézete támogatja a kormány céljait.
De mi történt azóta? 2019-ben, amikor a 2050-re vonatkozó nettó nulla célkitűzést meghatározták, a klímaváltozás iránti közérdek rendkívül erős volt. Ezernyi ember csatlakozott az Extinction Rebellion tüntetésekhez, és Greta Thunberg, a fiatal aktivista annyira befolyásos lett, hogy meghívták a Parlamentbe, hogy beszéljen a képviselőkkel. Luke Tryl, a More in Common közvélemény-kutatója szerint az emberek klímaváltozással kapcsolatos aggodalma nem csökkent jelentősen, még ha az utcákon nem is látunk tömegeket. Azonban a beszélgetés iránya megváltozott, és a megélhetési költségek emelkedése és az ukrajnai háború következtében a figyelem arra terelődött, hogy „ez hogyan hat az emberek pénztárcájára, és biztonságosabbá teszi-e az országot”. Az is megfigyelhető, hogy a vita „polarizáltabbá vált a bal- és jobboldal között”, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták választói számára ez a kérdés a „top három” közé tartozik, míg a Reform választói jobban ellenzik a nettó nullát, de kevésbé motiváltak ebben a kérdésben.
Az, hogy a konszenzus megbomlása a politikai elit szintjén sokkal mélyebb, mint a közvélemény szintjén, szintén fontos. A Reform UK felemelkedése, amely a „nettó hülyeség nulla” kampányt hirdeti, szintén hozzájárult a klímacélokról folytatott beszélgetés növekedéséhez. Richard Tice, a párt alelnöke elmondta, hogy a választások során az emberek az immigrációról beszélnek, de gyorsan rátérnek az árakra és a megélhetési költségekre is. Rámutatott, hogy sokak számára a megélhetési költségek emelkedése jelentős részben az energiaárak növekedésének tudható be. A Zöld Párt társelnöke, Adrian Ramsay ezt a konszenzus megbomlását „szomorúnak” tartja, és a pártpolitikát vádolja érte. Szerinte a politikai spektrum egyes részei hajlamosak a kérdést politikai foci labdává alakítani, miközben a felelős embereknek minden pártban ellenállniuk kellene ennek.
A konzervatívok politikai irányvonala is jelentős változáson ment keresztül. A 2050-re vonatkozó célkitűzést korábban lelkesedéssel támogatták, ám Rishi Sunak kormányzása alatt a célok lassítását láthattuk, végül pedig Kemi Badenoch alatt a 2050-es terv elhagyására került sor, amit „lehetetlennek” nevezett. A Zöldelvű Tories szerint a cél elhagyása túl korai döntés volt, de remélik, hogy pártjuk újra elköteleződik a szén-dioxid-mentesítés mellett. A Munkáspárt, miközben a vezetőség politikájával nagyrészt egyetértenek, egyes szakszervezetek figyelmeztetnek arra, hogy a nettó nulla támogatása feltételes, és elvárják a munkahelyek védelmét a zöld energiára való átállás során. A nettó nulla célkitűzés jelenleg törvénybe van iktatva, míg a Munkáspárt „tisztán energiát 2030-ra” javaslata önként vállalt cél, amelynek gyengüléséről rendszeresen terjednek pletykák.
A politikai tőkét és gazdasági reményeket figyelembe véve a zöld céloktól való visszalépés súlyos következményekkel járhat. A klímaváltozással kapcsolatos célok elérhetősége, a politikai konszenzus elvesztése és a közvélemény megoszlása mind olyan tényezők, amelyek szoros figyelmet igényelnek a jövő politikai és gazdasági helyzetében. A politikai elit és a közvélemény közötti feszültségek és különbségek jövőbeli következményei meghatározhatják az Egyesült Királyság klímapolitikájának irányát.
Ezeket is érdemes megnézni
A szolgálólány meséje film: az elnyomás szimbóluma?
Xi és Putyin: Barátság a távolságtartás jegyében
